Van, amit az ember elõre megérez. Különösen akkor, ha gyereket vár, és mindenki azt jósolja: fiú lesz.
Fiút vártam.
Még azt is elhittem, hogy egy apa csak a fiúnak örül.
A fiúk meg okosak, bátrak, erõsek.
Sõt azt is, hogy egy anya is jobban örül a fiának. Mert a lányok kényeskedõk, nyafkák, hiúk.
Fiút vártam.
Szõkét és kék szemût.
Máriuszt, Krisztiánt vagy Tituszt.
Barna hajút és fekete szemût. Farkast, Rómeót, Ivánt.
Erõset, bátrat, akibõl sportbajnok lesz: Attilát, Botondot, Hunort.
Okosat, tehetségeset, aki majd szakállt növeszt és szemüveget hord :
Ambrust, Norbertet vagy Boldizsárt.
Már eljött az ideje és én még mindig nem döntöttem. Mert az apja is mondott néha neveket, és ezzel csak megzavart. Végül úgy határoztam, hogy elõbb megnézem a fiamat, és attól függõen, hogy az erõ és a bátorság, vagy a nagy ész és a tehetség látszik rajta jobban: Olivér, Dávid vagy Bonifác lesz. Úgyis tõlem kérdik, hogy mi legyen a neve, ha már megszületett.
Hát valóban tõlem kérdezték, csak elõbb annyit mondtak :
GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISLÁNY!
Mert úgy látszik, néha egy anya is tévedhet a megérzéseiben.
Meg azok is, akik ránézésbõl biztosan tudták, hogy fiú lesz.
De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kislányom van, szembe se jutott, hogy fiút vártam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak õ lehet a mi gyerekünk. senki más.
Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!
És amikor megkérdezték, hogy mi legyen a neve, mindjárt kettõt is mondtam, pedig nem is gondolkoztam rajta, csak egyszerûen tudtam, hogy úgy hívják. Különben is nehéz lett volna eldönteni, hogy inkább erõs és bátor vagy okos és tehetséges, mert csak azt láttam, hogy gyönyörû.
És amikor mellém fektették, és azt mondtam neki, hogy édes kislányom. láttam, hogy megérti, és õ is szeretné nekem azt mondani, hogy édes anyukám.
Persze erre még várnunk kell egy kicsit.
Én az elsõ perctõl fogva örültem a lányomnak, csak akkor még nem tudtam, hogy másnak is ekkora öröm, hogy nekem lányom született. Hogy örült az apja !
Pedig róla igazán azt hittem, hogy fiút szeretne, de úgy látszik, mégis lányt várt, mert egyre csak azt kiabálta: megszületett a lányom, a lányom, a lányom, amíg meg nem elégeltem és fel nem világosítottam, hogy az enyém is. Én igazán az elsõ perctõl fogva örültem a lányomnak, és annak is örültem, hogy az apja örül a lányának, de akkor még nem gondoltam arra, hogy egy lány sokkal jobb, mint egy fiú. Aztán meggyõztek róla.
Örülj, hogy lány ! mondta az anyám, legalább nem akar majd motorbiciklit és nem megy el autóversenyzõnek !
Persze a bátyámra gondolt, aki akart és elment.
Örülj, hogy lány ! mondta az apám, egy lánynak mindig könnyebb az élete!
És õ csak tudja, hiszen fiúnak született.
Örülj, hogy lány ! mondta a barátnõm, egy kislány olyan cicás és olyan aranyosan lehet öltöztetni.
És õ csak tudja, mert van macskája és nemrég nyitott gyermekdivatbutikot.
Örüljön, hogy lány, mondta a nõvérke is, mikor haza készültünk, és a kezembe nyomta a kislányomat.
Nézze csak meg, már most kész kis hölgy!
És valóban, ahogy megnéztem a lányomat, és aztán a többi kisbabát, rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek, de még kész kis úrnak sem.
Amikor már otthon voltunk, és megjelentek a rokonok, a szomszédok és a barátok gyereknézõbe, õk világosan meg is mondták, hogy miért jobb egy kislány, mint egy kisfiú.
Örülj, hogy lány, mondták. a rokonok, a szomszédok és a barátaink mind.
A fiúk vásottak, önzõk és hamar elmennek a háztól.
Bezzeg a lányok! Egy lány az szép, kedves, melegszívû és anyás.
Tinka néni még azt is hozzátette, hogy egy lány ügyes kezû, szorgalmas, és mindenben segít az anyjának.
S azt hiszem ez mind így igaz.
Mert ahogy elnézem a lányomat, már most is szép és kedves.
Ha megnõ, a tévések mindig õt mutatják majd a közönség soraiból, a metrólépcsõn mindenki elmosolyodik, aki szembejön vele és ránéz, és a világbajnokságon õ nyújtja át a virágcsokrot a gyõztesnek.
Ahogy elnézem a lányomat, már most látszik rajta, hogy milyen melegszívû.
Ha megnõ, minden öreg nénit átkísér a zebrán, minden kóbor macska a nyomába szegõdik, és mindig etetni fogja a cinkéket, a mókusokat és a halakat.
Ahogy elnézem a lányomat, már most látszik rajta, hogy milyen anyás.
Ha megnõ, mindig az ablakból integet utánam. ha elmegyek, és elém szalad, ha hazajövök, nem megy nélkülem sehová, de ha mégis, akkor naponta levelet ír, és hétvégén sosem enged korán fölkelni, mert õ hozza nekem ágyba a reggelit.
Elnézem a lányomat, és azt hiszem, Tinka néninek is igaza van, mert már most látszik rajta, hogy milyen ügyes kezû. Igazán nem vagyok elfogult anya, de az azért ritkaság, hogy egy gyerek már kéthetes korában ütögesse a csörgõt, és kéthónapos korában már megfogja a kanalat. Arról nem is beszélve, hogy tegnap leszedte a kiságyról a piros kendõt és a fejére borította.
Nem vagyok ábrándos természet, de amikor megláttam, hogy leszedte a kiságyról a piros kendõt és a fejére borította, mégis elábrándoztam.
Ha nagy lesz a lányom, minden kis maradékból összeügyeskedik valami divatos holmit, mindennap új frizurát fésül nekem, megköti az apjának a norvégmintás pulóvert, amit én tavaly kezdtem el, kipróbál minden kozmetikai és salátareceptet, amit a vasárnapi újságokban olvas az ember, minden szoknyát leereszt, ha hosszabb a divat, és újra fölhajt, ha rövidebb.
Mert egy lány nemcsak segít az anyjának, hanem mindenben ügyesebb is, mint az anyja. És fölkaptam a lányomat a kiságyból és összevissza pusziltam örömömben.
Este elújságoltam az apjának is, hogy milyen ügyes lesz majd a mi lányunk, és az apja is örült, de mondta, hogy addig is, varrjam már föl a kabátjára a gombot, mert leszakadt.
Mert föl nem varrná maga, mintha az õ gombja csakis az én dolgom volna.
Azért se varrtam föl. Erre leült a lánya ágya mellé, úgy látszik, kivárja, amíg megnõ. Sokszor felemelem a kislányomat a magasba, mert úgy szeretném, ha már nagyobb lenne ! De most még kicsi.
És amíg kicsi, elõrefésülöm azt a kis göndör haját, és rózsaszín fõkötõt teszek a fejére, hogy mindenki lássa : kislány, és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kisfiú, csak azért, mert olyan erõs és egészséges.
Ha majd nagyobb lesz, akkor megnövesztem a haját hosszúra, és lófarokba kötöm rózsabimbós csattal, veszek neki hosszú ruhát, fodrosat, fehér cipõcskével, hogy olyan legyen, mint egy nagylány, kicsiben.
És azt se bánom, ha néha belakkozza a kis körmét, és felpróbálja a magas sarkú cipõmet.
És amikor már nagylány lesz, én hordom majd az õ kinõtt cipõit és ruháit, amelyek mindig divatosabbak lesznek, mint az enyéim, és néha majd én is kipróbálom a rúzsát és a szemfestékét. Olyankor a lányom majd megdicsér, és azt mondja: milyen szép fiatal mamám van !
Ha én meg a lányom végigmegyünk az utcán, biztos, hogy mindenki utánunk fordul.
A legtöbben azt hiszik majd, hogy nõvérek vagyunk, de akik rájönnek, hogy anya és
lánya, azok nemcsak a lányomat csodálják meg, hanem az anyukát is, akinek ilyen bájos, illedelmes és jól nevelt lánya van.
Hát még aki otthon látja!
Térülni-fordulni, sürögni-forogni, mert én a lányomat majd úgy nevelem, hogy házias legyen, de nem azért, hogy õ csináljon mindent, csak értsen hozzá, és a férjét is tanítsa majd meg mindenre.
Fogadok, hogy a lányom majd ellesi az anyósomtól, hogy hogyan kell a hajtogatott hájastésztát csinálni, ami az apja kedvence, s amire nekem sosem volt idõm. Fogadok, hogy a lányom majd használni fogja a háztartási robotgépet, amit én sose használok, és amivel minden megvan egy perc alatt.
Az én lányom majd géppel dagaszt, géppel szel, géppel aprít és reszel, gép veri a tojás habját, gép vágja a vöröshagymát, csak gombot nyom, tárcsát teker, mindig új ízzel remekel, amit majd az apja is megeszik, és nem mondja, hogy minek kísérletezel folyton?!
Ha meg asztalt terít díszgyertyával, összesodort szalvétával, ámuldoznak a vendégek, soha ilyen terítéket! Mert csak a képeslapokban látni ilyet, színes fényképeken. Elnézem a lányomat,
hát mindez most még nem látszik rajta, mert még kicsi, és csak ezután fogom jól nevelni. Egyelõre ugyanis mindig felveszem, ha sír, hadd lássa, hogy érdemes anyásnak lennie.
Mi olyan jó barátnõk leszünk a lányommal, hogy mindig megbeszéljük, hogy mit vegyünk fel, hová menjünk el, és azt is, hogy mivel mentsük ki magunkat, ha elkésünk.
Együtt járunk majd bevásárolni, és ha csak úgy nézelõdünk az áruházban, egyikünk sem fogja megkérdezni a másiktól, hogy tulajdonképpen mit akarsz venni?
Micsoda szerencse, hogy lányom született!
Örülök, hogy lány, mert így lesz, akit az apja megtaníthat síelni, pingpongozni és biztosítékot cserélni, lesz, akinek az apja szívesen segít a konyhán, és lesz, aki meggyõzi az apját, hogy egy nõ is vezethet jól autót, ha nem is tudja beállítani az alapjáratot.
Örülök, hogy lány, mert majd az egész családot elhívom a balettvizsgára, a zeneiskolai záróhangversenyre, a népi tánccsoport díszfellépésére, az iskolaközi kosárlabdadöntõre, és az elsõ bálba, ahol az apja se mondja majd, hogy õ nem szeret táncolni.
Örülök, hogy lány, mert ma már egy lányból is lehet minden, még focista, akadémikus vagy ûrhajós is, ;s ha netán az lesz, akkor sokkal híresebb lesz, mintha fiú volna.
De azért jobban szeretném, ha idegenvezetõ, korcsolyabajnok, vagy híres mûvésznõ lenne, a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében, akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent a szülõi háznak köszönhet. És ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is, akkor azt adom oda, amit elsõnek csinált az apja, amin a karomban tartom a lányomat.
Majd csodálkoznak, hogy mennyire hasonlítunk egymásra.
Elnézem a lányomat, és arra gondolok, milyen büszke leszek majd rá, ha óvodás korában verset mond nekem anyák napján, ha jutalomkönyvet kap az iskolában, ha egyszerre veszik fel
a színmûvészeti és az iparmûvészeti fõiskolára, esetleg a zeneakadémiára is, ha megnyeri a tanulmányi versenyt, a táncversenyt és a szépségversenyt, ha a gyerekek autogramos fényképet fognak tõle kérni, és ha végre rászánja magát, hogy igent mondjon annak a jóképû, nagy jövõ elõtt álló, szépen keresõ fiatalembernek, aki majd a tenyerén hordozza.
Milyen büszke lesz az apja a lánya esküvõjén! Nemcsak én fogom mutogatni mindenkinek az esküvõi fényképeket, hanem õ is, különösen azt, ahol a karján vezeti a menyasszonyt.
Elnézem a lányomat a kiságyban, és a lányom visszanéz rám. Örülök, hogy lány vagy, mondom neki, bár kisfiút szerettem volna, de akkor még nem ismertelek. És úgy látszik, a lányom is örül, mert rám mosolyog.
Talán arra gondol, hogy lesz még neki kisöccse. Vagy ha nem lesz, akkor hoz õ majd fiút a házhoz. De én már azt is tudom, amirõl a lányomnak még fogalma sincs, hogy neki is lesznek gyerekei, és az õ gyerekei lesznek az én unokáim, akiknek én leszek a nagymamájuk !
Mert annak a jóképû, nagy jövõ elõtt álló, szépen keresõ fiatalembernek az édesanyja csak a másik nagymama lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése