Eminescu: Ó, jössz-e már?

Látod: a fecske útra kél,

hull a sápadt diólevél;

deres a szőlő, őszre jár -

ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?


Karomba veszlek itt megint,

míg szemem szomjan rád tekint,

s fejem válladon elpihen

szép szeliden, szép szeliden.


Hányszor bolyongtunk, édesem,

e völgy ölén s a réteken!

s fölemeltelek, drága társ,

hogy messze láss, hogy messze láss.


Vannak e földön mindenütt

szép nők: szikrákat szór szemük,

de mint te, oly kedves, komoly

nincsen sehol, nincsen sehol.


Te vagy a lelkem, életem:

tündökölsz tisztán, fényesen:

hol is találnék csillagot,

mely így ragyog, mely így ragyog?


Késő ősz van, csillan a dér,

halkan csörren a holt levél,

didereg a puszta határ -

ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

(Képes Géza)