Kérés

Oldalamon a saját szerkesztésű képeimet találod. Kérlek ne szerkeszd át őket és ne távolítsd el a nevem! Köszönöm!

2013. március 14., csütörtök

Húsvéti receptek

Húsvét ünnepének fontos részét képezik az ilyenkor fogyasztott ételek, külön szimbolikával bírnak. Egyetlen ünnepi asztalról sem hiányozhatnak a hagyományos ételek: a kalács, sonka, bárány, tojás, stb.

Kalács

Egy bögre cukros, langyos tejben megkelesztünk úgy 4-5 dkg friss élesztőt, majd fél kg liszthez adjuk és jól eldolgozzuk.

Majd fél órára meleg helyen, letakarva, dagadni hagyjuk. További 2 dl tejbe sót, cukrot és 2-3 tojássárgáját teszünk, majd a liszthez adván a felolvasztott 10 dkg vajat is, a tésztát hólyagossá dagasztjuk. Újabb 15 percig hagyjuk hogy álljon, majd a tálból kiborítva cipókat formálunk, és tetszés szerint formáljuk (fonjuk). Kikent formába tesszük majd addig kelesztjük, amíg eléri a forma tetejét. Tojássárgájával megkenve, előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni.

Göngyölt sonka

Tetszés szerinti apróra vágott vöröshagymát kevés olajban megpirítunk, majd benne megpárolunk kb. 35 dgk fűszerezett gombát. Felaprított zellerlevéllel, petrezselyemzölddel, friss mentalevéllel ízesítjük. Nyers, felvert tojást öntünk rá, és csak addig sütjük tovább, míg már nem folyik. Minden db sonkaszeletre egy kanálnyit helyezünk, összegöngyölve, fogpiszkálóval összetűzzük, és ezt akár zsemlemorzsában átforgatva ( a szokásos módon), bő olajban aranysárgára süthetjük.
Kenyérrel, különféle mártással vagy krumplisalátával tálaljuk.

Sonkával töltött tojás

A tojásokat keményre főzzük, majd megtisztítjuk és a sárgáját kiemeljük. Ezt majd a töltelékhez adjuk. Ledarálunk egy adott mennyiségű főtt sonkát (a tojások számához viszonyítva), petrezselyemzölddel, mustárral, sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk az összezúzott sárgáját és alaposan eldolgozzuk. Ezzel megtöltjük a félbevágott tojásokat, és vagy úgy, vagy összeragasztva, kenyérrel tálaljuk.


Párolt bárány csülök

Hozzávalók:

4 báránycsülök, 1 fokhagymagerezd, 1 szál metélő zeller, 8 paradicsom, 2 ek. olívaolaj, 1 szál kakukkfű, só, bors, 2 ek. paradicsompüré, kb 500 ml. húsleves (erőleves kockából készített alaplé is jó)

Mossuk le hideg vízzel a húst, és törölgessük meg. Tisztítsuk meg a fokhagymát, és vagdaljuk apróra. Tisztítsuk meg a zellert, mossuk le, húzzuk le a külsejéről a kemény szálakat, majd vágjuk a szárakat kis darabokra. Vágjuk be kereszt alakban a paradicsomot, forrázzuk le, öntsük le hideg vízzel, húzzuk le a héját. Magozzuk ki, és vágjuk kockákra. Forrósítsuk fel az olajat, pirítsuk meg benne nagy lángon a húst, tegyük bele a fokhagymát és a kakukkfüvet, ízesítsük sóval, fűszerezzük borssal. Keverjük bele a zellert és a paradicsom pürét, majd öntsük fel annyi levessel, hogy félig ellepje a húst. Fedjük le a húst, tegyük a 200 fokos sütőbe, és pároljuk 1,5 órát. Mielőtt elkészülne, tegyük bele a paradicsomot, és ízesítsük újra.Rizzsel vagy rizottóval tálaljuk.


Zöldfűszeres sajtsaláta

12 dkg trappista sajt, 12 dkg füstölt karaván sajt, 12 dkg ementáli sajt, 45 dkg jonatán alma, 1 csokor zöldhagyma, só, őrölt bors, 2 szál friss rozmaring, 1 csokor petrezselyem zöld, 1 ek. dijoni mustár, 3 dl majonéz, friss péksütemény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése